Egy hete nyugalom van a házban. Egy hete nem vagyunk a kórház barátságosnak festett falai között. Milyen felemelő érzés. Nina szedi szorgalmasan a gyógyszereit, én pedig mint a többi normális korom béli srác, iskolába jár, vagy legalábbis, próbál. Apa még többet dolgozik, van hogy most már az esti családi vacsorára sem ér haza, de ezzel ellentétben anya egyre többet van itthon, és már nem mer elutazni hosszabb távra. Ami érthető is. Ninát világ életében a szívén hordozta, mindent megadott neki az ég adta egy világon. Ha ő Barbie babát akart, megkapta. Ha csokit, sütit, vagy utazást ő megkapta. Mindezek ellenére nem lett öntelt gyermek. Ugyan úgy viselkedik, mint bármelyik kora béli lány. Ez majdnem, hogy elmondható rólam is.Általános iskolában én voltam az a fiú akit mindenki előszeretettel bántott. A harmadik osztály egy
sorsfordító pontot hozott az életembe.
Éppen kicsengettek, mint minden kis iskolás diák szaladt kifele az udvarra játszani. Aznap fényesen sütött a nap. Mindenki vidám volt, és még velem is beszélgettek. De... amikor becsengettek, a nap hirtelen elbújt. Felhős lett az ég, tavasz volt, és ez ilyenkor érthető is. A tanterem felé tartottam. A folyosó falához nyomva voltak a szekrények amiből kivetem a könyveimet és áthúztam a benti cipőmet. Mosolyogva mentem be a terembe, mindenki hangoskodott de amikor megláttak elcsendesedtek és engem kezdtek el nézni. Egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Komoran leültem a helyemre, és reménykedve vártam a tanár bejöttét. De nem így történt.
- Hé! HoSeok! Hozd már be a felmosót Youri kiöntötte a teáját. - kiabálta oda nekem Tomoa. Az osztály akkori menő manója, ha jól tudom azóta sem végezte el a középsulit.
Engedelmeskedve kimentem a felmosóért, de akkor a hátamnál fogva meglöktek és a földön kötöttem ki.
- Állj fel! - kiabálta az osztály ajtóból nevetve Tomoa. Én próbáltam de nem ment. Míg én a földön feküdtem, szégyenemben, addig Tomoa és barátai körbeálltak és úgy rugdostak. Kezeimmel fejemet védtem, míg egész testem magzati pózba össze nem húzódott. "Csak legyen már vége!" Fohászkodtam az égiekhez. De csak akkor hagyták abba amikor már a tanárnő jött.
Még azon a héten kivettek az iskolából. Akkoriban még több iskola volt Szöulban így könnyen átvettek mindenhova. Ugyan úgy folytattam a harmadik osztályt, egyetlen egy bökkenővel. Hogy akkor már a lelkem megtört volt. Be írattak táncra, de nem tetszett. Próbálkoztam az önvédelemmel, kudarcba fulladt. Majd végül a zenébe menekültem de akárhogy próbáltam akkori lelki sebeimet el takarni nem tudtam. Megtört voltam.. .
Eljött a gimnáziumi év első szemesztere. Én voltam ott a legkisebb, ja és a többi évfolyam társam. Aznap reggel büszkén vettem fel az iskolai egyenruhát. Egy Művészet oktatási iskolába vettek fel, ahol zenét tanultam. Hétfő volt. Az első tanítási nap. Mindenki meg ismerkedett a másikkal, és már ezen a napon lehetett látni, hogy kinek ki lesz a barátja. Az első napon nem beszéltem sokat, de volt az osztályban egy lány, aki szintén úgy viselkedett mint én. Vékony termete volt, és nagy szeme. Haja ápolt volt. Bőréről messziről kirítt hogy ápolt és, hogy egy nagymenő család lánya. Azon a napon Ő is megváltozott és ÉN is. Csendessége ellenére, úgy éreztem sokat tudok róla, így az első szünetben az asztala mellé álltam nagy levegőt vettem és megszólítottam.
- Szia, HoSeok vagyok! - nyújtottam oda a kezem mire rám nézett - Hogy hívnak? - láthatóan meglepődött, azon, hogy valaki hozzá szólt. Visszahajtotta a fejét, a padot nézte.
- Moon ShiHoo - felelte halkan. Olyan bátortalanul mondta, hogy az ember szíve majd bele szakadt. A mellette levő széket kihúztam és leültem mellé. Nagyot nézett amikor az újdonsült padtársával került szembe. Én csak nagyot mosolyogtam rá, mire ő egy kis szégyellős mosollyal megajándékozott.
- Hé HoSeok, gyere ki. Valakinek be akarlak mutatni. - kiáltott az a személy akivel az első napon a "legjobban" össze barátkoztam.
Teltek múltak a napot és ShiHoo egyre többet és többet beszélt velem, de csak velem az osztályból. Ez idő alatt nagyon jó barátok lettünk és én lettem az a személy az osztályban akiért mindenki oda van, és az is akiért minden csaj bomlik. De ez a tény őt cseppet sem érdekelte, hiszen ő csak egy barátot látott bennem, bár ő ezt nem mondta ki. Iskola után soha nem találkoztunk, de mégis egy húron pendültünk. Egyikünk sem gondolt bele többet ebbe a kapcsolatba, mint egy sima barátság. Novemberben ShiHoont az osztály "legjobbjai" közrefogták és megalázták, oly módon mint engem anno harmadikban. Mihelyst ezt megláttam kora reggel, egyből odasiettem hozzá.
- Mit ártott ő nektek?! - szóltam nagy hangon hozzájuk - Miért csináljátok ezt vele? - de nem jött válasz, csak lehajtott fejek. Akkor már mindent értettem. Kezénél fogva megragadtam a földön síró ShiHoont és felhúztam, majd a jobb fal előli első padjához ráncigáltam a "királynő" elé. Mi fiúk csak így hívtuk, WooRit.
Mérgemben az asztalára csaptam, mire ő kibújt a Cosmopolitan mögül és elképedve nézett rám. Szívem szerint az összes eddigi haragomat rázúdítottam volna, de nem tettem, helyette csak annyit modtam:
- Ha még egyszer megalázod a barátomat, nem fog érdekelni, hogy lány vagy!
Mindenki szeme láttára, és füle hallatára megfenyegettem egy lányt, de ezúttal komolyan is gondoltam. Az aznapi terror olyan szinten sokkolta a legjobb barátnőmet, hogy másnap már iskolába se jött, épp úgy ahogy harmadnap. Soha többé nem láttam.
Ninának egy szigorú diétát kell betartania. Se tojás, se liszt se tej. Kicsit érthetőbben, csak zöldség, gyümölcs és hús. De nem vörös hús. Anyáék már teljesen tanácstalanok, hogy mit főzzenek. Életemben soha nem éreztem magam ennyire energetikusnak mint az elmúlt 2 hétben. Anya éjjel-nappal a szakács könyveket bújja, vagy az internetet, hogy segítsen valahogy Ninán.
Egy hete rátalált egy kezelésre, ami az allergiás tüneteket lecsökkenti, vagy teljesen eltünteti. Azóta minden 3. napon oda hordjuk a kis húgomat. Eléggé drága egy kezelés, de az egészségért bármit meg adunk. Ez egy amolyan családi mottó, vagy törvény. Egyik nap anya összehívta a családi kupaktanácsot. Csak akkor szokott ilyet tenni, ha valamit elrontottam vagy esetleg valami nagy változás, hogy beállni a család további életében.
- Holnaptól Nina házi kezelést kap. A doktor azt mondta, hogy itthon könnyebben el tudná látni a kezelési folyamatokat, meg Nina sem lenne olyan frusztrált bent a rendelőben, tekintettel a nemrégiben bekövetkezett Kórházi incidensre. - kiemelte a kórház szót. Ami mindeniből egy nagy, mély egyöntetű sóhajt váltott ki.
- Holnap jön a doki, így ma nagy takarítást tartunk és mindenkit arra kérek, hogy vegye elő a legjobba formáját. - Anya ezzel megint csak rám célzott, hiszen apa úgysem lesz itthon csak én, a szünet miatt.
Mindenki szét széledt, én kaptam a szobámat és a fürdőszobát. Apa a saját szobájukat és a nappalit. Nina a saját fészkét, míg anya a konyhát és a nappalit tisztogatta. Másnap reggelre csillogott az egész hát. Öröm volt látni anya megdöbbent arc kifejezését, ahogy végig nézett a kitisztított szobákon, és felmosott folyosókon. Délután kettő óra volt amikor megérkezett a doki, egy lány kíséretében. Helyet foglaltak a nappaliban, épp úgy ahogy én, Nina és anya is. A doki el is kezdte a vizsgálatot, anya nézte ahogy teszi a dolgát a doki, közben kérdezgetett néhányat tőle. Mind e' közben én csak a lányt néztem, és azt ahogy jegyzetel. Sokat mosolygott anyára és hugira a lány. Olykor-olykor megszólalt és a hangja olyan ismerős volt. Csak nem tudtam mihez kötni. Annyira hasonlított valakire, csak nem tudtam, hogy kire, így inkább kimentem a konyhába és engedtem magamnak egy pohár hideg vizet a csapból. Pár perccel később nyílt az ajtó és megjelent előttem a doki lánya.
- Kérhetek egy pohár vizet? - kérdezte és megint De Ja Vu érzésem támadt.
- Akár kettőt is! - feleltem
- A humorod semmit sem változott 6 év távlatából sem.
- Ugyan miről beszélsz? Nem is ismersz - nyújtottam felé a pohár vizet. Majd mondott egy mondatot ami elindított bennem valamit. Aminek hatására szívem hangosabban és ütemesebben kezdett dobogni. Kezeim elkezdtek izzadni.
- Dehogy nem ismerlek én. ShiHoo vagyok HoSeok. A legjobb lány barátod! - és kiesett a kezemből az üveg pohár míg ő csak oldalra hajtott fejjel csak mosolygott rám. Amint arcom lefagy és megdermed a meglepettségtől.
"Hát újra találkozunk!"
