A vámpír Törpe (+18)

   Az éjféli Holdfény rejtélyesen közelíti meg a szobát, és a lehető legtöbb helyet kíséreli meg uralma alá vetni. Borospoharam széle megcsillan a Hold gyémántszerű sugaraiba ütközve felcsillan rejtelmes csillogással a pohár széle. Ahogy táncoltatom a borospohár szélét kacéran a fényben, a pohár oldalát mossa a tökéletes emberi vér.
   Jobbra-balra löttyintgetem az éltető nedűt én pedig elmélyült arccal vizsgálom. A furcsa fény egész testemet bejárja, hogy az ablakban állva, öltönyöm zsebébe tett kézzel, csodálom ezt a vér vörös energia italt. Ajkaimon keresztül veszem, kínzó lassúsággal a levegőt. Érzem a rajtuk keresztül áramló hűvös levegő áramlását.
   Alsó ajkamba harapok, majd kortyolok párat a friss vérből. Leírhatatlan érzés kerít hatalmába. Élvezem, hogy a vér lehömpölyög torkomon, egyenesen a célba érve pedig, minden eddiginél energetikusabban forr fel bennem a vér. Egész testemet átjárja, én pedig kifinomult érzékeim segítségével végigkísérem útját. Azt, hogy beépül a szöveteim közé, és hogy mindenemet végigsimítja, akárcsak egy vörös selyem kendő. Mély levegőt veszek.
   Az éjszakai andalító csend csodálatos harmóniáját halk nyögdécselések serege zavarja meg, ami minden eltelt perccel egyre vonzóbbá válnak.
   Az utolsó korty is lecsúszik torkomon. Résnyire nyitom ajkaim és nyelvemmel óvatosan lehúzom a vér utolsó méz édes maradványait. Kínzó lassúsággal nyalom végig fogaim.
   Túl finom, kell még!
A hang forrása felé fordítom fejem, hogy most baloldali profilomat is érhesse a Hold dicsőséges fénye. A nyögések egyre hívogatóbban, és egyre jobban kívánom a hangforrások alanyát. Ezekkel a hanglejtésekkel, és szívének őrült módon kalapáló zajával, szinte zsong a szoba. Kezemből kiejtem a poharat, ami hangos robajjal ér földet, majd eléri végső stádiumát, ami a végzetéve egyenlő. A pusztulással.
   Pillanatok alatt teste felett állva figyelem tökéletes sziluettjét, ami a Holdfényben táncot járva kelti fel bennem a bestiát. Apró mozdulatait a fény rejtélyessé, de egyben varázslatossá teszik. Combfixén az apró strasszkövek csillognak, a masni pedig ide-oda lóbálózik, a hogy levegő vétel közben, megfeszül teste. Ez a tökéletes kompozíció vérért, és az életért kiált. De sajnálatos módon, ez utóbbit én képtelen vagyok megadni számára. De ő többet adhat nekem, mint gondolná. Szívverése felgyorsul, amint meglát tökéletes eleganciámban, ahogy az ő, kifehéredett erőtlen testér nézem, ahogy kínzó lassúsággal vergődik ágyamon. Arcára bárgyú vigyor ül ki. Élvezi a helyzetet.
   Szemérmesen, kezeit, hófehér alsóneműjére tesi, majd fűzőjén végigsimítva, nyújtózkodik felém. Fehér fűzőjén a vörös szalagok, akárcsak egy tökéletes érrendszer, úgy vonzzanak egyre közelebb. Lehajolok, épp annyira, hogy kezeivel arcomat közretudja zárni. Máris fentebb hajol, átkarolja nyakam, lentebb húz, de ő is felemelkedik és ajkamhoz érinti vérvörös ajkait. Puha párnáin keresztül is érzem szívének heves lüktetését, és vérének 36,5 fokos hőmérsékletét.
   Lassan megőrülök!
Kezeimmel kitámasztom magam, felsőteste mellett és óvatosan egyre lentebb, és lentebb ereszkedek reszkető mellkasa felett. Ő vissza fekszik, és zakóm gombjaival kezd el bíbelődni. Vállamról lehámozza a fekete pajzsom, én pedig segítek neki. Mellé tornyosulok, és a földre dobom zakómat. Erőtlenül ő is felül, majd ingemmel kezd el bíbelődni. Utoljára, mindenki megérdemli a legjobbat.
   Remegő kezekkel bíbelődik el, hosszabb időkorláton keresztül egy-egy gombbal. Őrjítően lassan dolgozik, végül megelégelem, és ellököm magamtól. Teljes testtel hátra vetődik, én pedig pillanatok alatt megszabadítom magam az ing felesleges terhétől. Kábán mosolyog ez arra kényszerít, hogy még egy kicsit eljátszadozzak vele, egészen addig míg el nem éri végzete.
   Mellkasa felé indítom meg magam. Válla mellett kitámasztom magam, testemet pedig hullámozva engedem végig gyenge testén, ő pedig követ ebben a végső táncban. Merevedésemet saját gyenge pontjához nyomom, mire felnyög, és hallom, ahogy a pára elhalad fülem mellett, majd elenyészik. Meztelen hátamba mar, éles műkörmeivel, annyira, hogy saját véremet érzem meg lecsorogni bordáim mellett. De nem aggódok a sebhelyek miatt, hisz pillanatokkal később már ott sincs, csak a hideg vércsepp tovább folyása jelzi, hogy nemrég volt ott valami "fájdalmas".
    Puszit nyomok homlokára, majd halántékára, orrára, állára, nyakára - kéjesen felnyög. Melleinek domborulataira lány érintéseket mérek, melynek hatásaira egész teste libabőrbe öltözik, és lágyan beleremeg, minden egyes érintésembe. Szíve felett kicsivel, hosszabb időre elidőzök, hallgatom, és hagyom hogy átjárjon szörnyen dobogó szíve. Teljessége tiltakozik ellenem, de a belső én, erősebb, mint az ész. Engedelmeskedik nekem.
   Begerjeszt!
A pillanat tört része alatt, övemhez kap, és azt mesteri gyorsasággal kapja ki övem bújtatóiból, és dobja félre. Ajkaim kalandtúráját tovább folytatva haladok lefele, de a fehér fűző akadályoz. Lopva felpillantok rá, de ahogy elnézem, még így is élvezi. Nekem pedig most nincs kedvem tovább vetkőztetni, így hagyom. Combjait fentebb húzza, én pedig, még így nadrággal is - egy laza csípő mozdulattal -, képes vagyok egy mélyről jövő nyögést kiszakítani torbából.
   Egy eddig alig ismert érzés kerít hatalmába, érzem hogy valami megmozdul bennem, és teljesen megváltoztat. Érzékeim még eddig fel nem ismert határokat feszegetnek. Minden annyira más. Ettől még jobban bepörgök. Felegyenesedek, könnyű csipkés alsó neműjéhez nyúlok és egy határozott mozdulattal szétszakítom. A hang hatására, a társaságomat élvező lány érdeklődéssel felkönyököl a párnájára, majd ajkába harap.
   Nagy hiba!
Jobb kézzel visszalököm. Ért a ki nem mondott szóból. Tovább vetkőztetem magam alulról, persze csak annyira amennyire szükséges. Megfogom, már merev nemességem, és lentebb hajolva a nyílása körül kezdek el körözni. Érdeklődve figyelem minden egyes reakcióját. Arca kipirosodott, annyiszor vett levegőt, pupillái tágak, karjai pedig teste mellett hanyagul fekszenek.
   Tovább kínzom őrületes lassúsággal leírt köreimmel, majd végül megállok, pont a bejáratánál. Felé hajolok és egy puszit nyomok homlokára. A puszi pillanatában, egy óriásit lökök rajta, és merevedő gyöngyszemem betalál, pont a közepébe, mire szépséges áldozatom teste nagy 'C' alakban megfeszül. Kihúzódok, majd egy még nagyobb intenzitású lökéssel, eltalálom azt a bizonyos pontot, ami begerjeszti még jobban.
   Vállamba kapaszkodik, erőlködik, felém akar kerülni. Hagyom magam, sőt mi több, még segítek is neki. Felém kerül, majd lassan leereszkedik csípőmre. Halkan nyög, hátravetett fejjel én pedig további magaslatokba emelem az élvezetet. Ismét egy döféssel jutalmazom, de ezúttal saját testsúlya miatt tövig nyomom jósággal. Megint elérem azt a pontot, ő pedig egy eszeveszett ütemet kezd el diktálni, amit én még tudok fokozni azzal, hogy irányítom én is a helyzetet. Lelassítom. Felüllök majd még lassabbal le - és felemelem seggénél fogva. Karjaival átöleli nyakam, hallom minden egyes lélegzetvételét.
   Orrom elé tálalja magát, nyaka állam alatt megfeszül. Kissé hátrébb húzódok tőle, végig nyalom ajkaim és fogaim. Szemfogaim akcióra készen kihúzódnak ínyemből, csak a jelre várnak. Karjaimmal, szorosan tartom a testet, immáron hátközép és nyak részen. Óvatosan puszikat nyomok a kijelölt helyre, oda, ahonnan már egyszer, kétszer, vagy talán többször már megcsapoltam ezt a nőt. Kezemmel lenyomom, így megint férfiasságomra nehezedik teljes súlyával, közben szemfogaim belemélyítem puha húsába. Ficánkolni kezd, mikor nekilátok a táplálkozással egybekötött önkielégítésnek. Szívok, döfök, szívok, döfök.
   Imádom a vérét!
Felül kerekedek, elgyengült testén, és ismét magam alá teperem. A párnára ömlik édes vére, ahogy eltávolodok tőle. Néhányat a saját élvezetemre még döfök rajta, majd visszatérek nyaki ütőeréhez, és folytatom a jól megszokott döf- és szív folyamatot. Ahogy én egyre jobban érem el határaimat, odalent, úgy veszti el ő a saját emlékezetét. Már nem mozdul, csak az én mozgásomra reagálja le teste az utóhatásokat.

   Utolsó, végső menet következik. Beleadom mindent, holott tudom hogy ő már rég, nincs ezen a világon. Legalább élvezet közben látogatott el édesanyjához. Hum... annak milyen finom volt a vére! Döfök, és belé élvezek. Nem rogyok testére, csak főlé hajolok. Fejét oldalra fordítom, hogy a Holdfényében megtudjam, nézni, mekkora "kárt" is tettem gyenge testében. Ahogy végig nézek nyakán, észreveszek egy menekülő vércseppet, gyorsan fölé hajolok és lenyalom. Kihúzódok a lányból, megkeresem az ingem, végül pedig visszaöltözök a tökéletes, méregdrága öltönyömbe. Lestét selyem takaróval leterítem. Ott hagyom.
   Zsebre tett kézzel állok az egész alakos - padlótól a mennyezetig - ablak előtt. Kezemben egy egész pohár marha vért tartva bámulok ki a napfelkeltét nézve. Milyen gyönyörű, új reményt ad, és még többet ad nekem. Kíváncsian nézem, ahogy fénybe öltözik a világ. Jobb dolgom úgysincsen.
   Kíváncsian visszapillantok az ágyra, ahol a halott lány fekszik, jobban mondva feküdt. De most már nincs ott. Pedig percekkel ezelőtt, még ott volt. Ekkor megérzem két kíváncsi kéz mozgását csípőmön, amik egyenesen a mellső testemet végigjárva bandukol egyre lejjebb és lejjebb. Megáll övem felett, ott elidőzik, végül pedig tovább halad, de ezúttal a nadrágomon belül. Megmarkolja férfiasságom, és legtetejét kezdi el ingerelni, körkörös mozdulatokkal.
- Te is ezt tetted... emlékszel, JiMin? - suttogja fülembe.
- Aha.
   Fejemet oldalra húzza, így nyakamon megfeszül a bőr, érzem meleg leheletét nyakamon.
- Nem kell inkább marha vér? - kérdezem.
- A tied finomabb. - fél hangon kacagás hagyja el torkomat. - Még nem is ittál a véremből!
- Akkor itt az ideje! - feleli. Hallom, ahogy belső órája egyre hevesebben kezd el egy taktust járni. Ez valami már, ez nem a szíve, hanem ez a vér iránti vezérlő egysége. Férfiasságom még mindig izgatja, fogait belém mélyeszti, és inni kezd. Hagyom had élvezkedjen még, majd leállítom. Felé fordulok.
- Akkor most én jövök. Megsebezted a hátam,most én sebesítelek meg téged.
- Elvetted az életem, ennél jobban nem tudsz megsebesíteni.
- De, azzal, hogy magamhoz láncollak.
- Nem fogsz magadhoz láncolni.
- Miért vagy biztos vagy te ebben?
- Mert már megtetted. - kezeimmel arcát közrefogom, és heves csókolózással még egy menetre invitálom, de ezúttal keményebbre, mint az eddigiek. Lassan az ágy felé terelem, lelököm rá, de ő csak mosolyog, kacag, amitől nekem is ugyan ezt kell tennem. Felé tornyosulok, ő fel ül, én pedig mellé. Arcunkat egymáséi mellé helyezzük, úgy hogy a másik felé lévő oldala a nyakunknak feszes legyen, majd pedig egyszerre a másik kiszipolyozásának látunk, közben pedig, mindennél lassabban kezdjük a mi kis mocskos játékunkat előröl.
   Ha így haladunk a végén, még szerelmes is lehetek...